Zenekartörténet – 1999-től létezik. Az elején még csellóval kiegészülve játszottunk. A sajátok mellett a dobosunk régi bandájától, a 22-es csapdájától is játszottunk jó néhány dalt (Tengerpart, Milyen felemás, Kék angyalok, Reménytelen és hiábavaló). Tagcserék után stabilizálódtunk trióban, majd ezzel a trióval elég sokat koncerteztünk is. Testvérzenekarunk lett a zalaegerszegi Praha, amire máig büszkeséggel gondolunk. Sok helyen játszottunk még a Rémemberrel is Magyarországon, ezek a koncertek óriási élményt jelentettek nekünk. 2003-ban késznek nyilvánítottuk az első lemezt, amit ha mindenigaz, nem sokára követni fog a második…
Az együttes tagjai:
Benkő Gábor "Homoki Fóka"
1999–
ének/gitár
Bucsin Tamás "Fiatal Kutya"
2011–
basszus
Deutsch László "Rühes Bölény"
1999–2010
basszusgitár
Halmosy Noémi
1999–2000
cselló
Horváth István
2001–2004
dobok
Nagy Pepe "Suhogó Páva"
2008–
dobok
Németh Balázs
1999–2001
dobok
Pándics András "Tüzes Borjú"
2011–
dobok
Pfeiffer Milán "Tétova Farkas"
2012–
harmonika, trombita
Rákos Blanka "Bíbor Kacsa"
2010–
ének
Tóth Gábor
1999–2000
gitár
Stílusismertető, zenei jellemzéss – Kitaláltunk egy sajátot, hogy ne kelljen hasonlítgatni. Úgy neveztük el, hogy kácsmák. A kácsmákban megfér és működik egymás mellett az a sokféle hatás, amit belecipeltünk.
Diszkográfia –
– Demo 1999
– Tilos minket riasztani, ha... 2003
Fontosabb fellépések – A klubfolyosós AZK fellépést, egyben az első nyilvános koncertet nem hiszem, hogy elfelejtjük. Aztán a zalaegerszegi Pázmányos Prahaval közös bulik mindegyike, meg talán a Sziget-fellépés, de az csak az élmény miatt, hogy a Dalost mégis rábírtuk arra, hogy betegye a lábát oda. Nagyon fontos az összes koncert, amit a Rémemberrel együtt adhattunk, csakúgy, mint a Ricsárdgírrel és a Kinopuskinnal közös fellépésel.
Őket hallgatjuk – Ez meghatározhatatlan, ha megpróbálnánk sorolni, biztos kimaradna valami.
Az Őzek című készülő új album demomunkálatai, vázlatai itt nyomonkövethetők: