Esemény: Vélemény az albumról
Szerző: twickkk
Dátum: 2006.11.29. 10:29

Gondolkodtam, de semmi célravezetőbb bevezetés nem jutott eszembe az album kapcsán, minthogy idézzek a Kaukázus honlapjáról egy definíciót, mely szerint:
"PRAGMATIZMUS - Amerikai eredetű filozófia, mely nem gondolható el európai gyökerei (pl. Kant) nélkül. Alapítói a tizenkilencedik század gazdaságilag fellendülő és erősödő Amerikájának gondolkodói voltak, akik úgy vélték, az emberiség nagy eszméi és gondolatai "igazságát" és "helyességét" a gyakorlat, a mindennapi élet, a cselekvések és az eredmények tesztelik. Tekintve, hogy a filozófia és a tudományok a "valóság" összefüggéseit kutatják, egy gondolat vagy elmélet nem lehet "igaz", ha nem működik a gyakorlatban, ha a ráépülő cselekvés nem sikeres a gondolatokon kívüli "valóságban". Az elmélet jelentése azonos gyakorlati következményeivel. Pragmatikus filozófusok azon szakadék áthidalására törekszenek, ami a filozófia története során a megismerés és cselekvés, azaz egyfelől a metafizika és az ismeretelmélet és másfelől az etika közt tátongott. A pragmatikus gondolkodás középpontjában az "igaz" és a "jó" fogalmának összekapcsolása áll, azáltal, hogy a megismerést cselekvésként fogják föl."

Kényelmes, ballagós ütemmel indul az Amerika nem hazudik, és az első percekben már fel is szívódik bennem a hatóanyaga és hirtelen már én sem a vasútállomás felé tartok hogy a 16:07-est elérjem. Rám telepszik az a keserédes mélabú..., az a fajta ragadós hangulat, amilyet ismerünk a '80-as évek magyar filmjeiből is, az az ismerős, félalvások utáni, félig nyitott vagy félig ki sem nyitott szemeken keresztül épp csak beszivárgott valóság- vagy félvalóságvilág. Úgy nyikorog ebben a tempóban ez az első dal (teszkó), mint egy régi szállítószalag, aztán amikor a mandolinszerűen pengetett gitár megtermékenyíti a nyikorgást valami emberien szánnivalóval, valami már majdnem könnyszerű anyaggal, amiről persze újra kiderül hogy mégsem könny az, csak gépolaj, akkor a nászból megszületik Füredi Tibor, 38 éves teszkó árumozgató-menedzser, aki fejlődési és előrelépési lehetőséget és nagy perspektívát lát a munkahelyén.

Jó, hogy nem kiszámítható igazán még most sem a Kaukázus. Szerencsére nem csattogó, felszólítómódú sorok egymásutánja az album, nem közhely-aktivisták szólamainak gyűjteménye. Szerencsére a "gyalogos ember=tudatos ember"-féle szövegrészek is olyan szeretetreméltóan kedvesen hatnak hogy nálam újszerű értelmet nyernek. A tudatosság kérdésköre amúgy itt van majdnem minden dal gyújtópontjában, az "élek vagy vegetálok" gondolat nem csak a Tunéziában jön elő, mint ahogy a valódiság kérdése sem. Többnyire úgy tűnik, meditatív kontempláció fűzi össze a csapongó képeket, de ezek mégis nagyon is tudatosak, nagyon is kifelé, nagyon is nekem szólnak és nem zárnak ki és nem zárnak magamba sem.
Előjön persze a fogyasztásra hergelt társadalommodell ironizált kritikája, de ennél néha úgy néz ki többről is van szó: amikor az anyag, a test esendősége kerül szóba, bevillan nekem még Sziddhárta herceg képe is. De szó sincs mesterkélt filozófiákról, épp ez a szövegek fő erénye, az első betűtől az utolsóig tisztán kiérezhetően hitelesek és organikus egészek a zenével. De olyan vékony hajszálon egyensúlyozva, hogy egy pillanattal azelőtt, amikor már épp túl soknak érezném a szöveget, jön egy feloldójel valami okosságos zenei megoldás formájában.

Itt jön az hogy zenei oldalról közelítve is kiforrottnak találom a lemezt. Mindenki, aki fogott már hangszert a kezébe, ismeri azt az érzést, amikor idegen zenét hallgatva ráismer saját még el nem játszott, meg nem született ötleteire. Az Amerika nem hazudik nálam tele van ilyenekkel. Nagyon nagy dolog ha valaki mer egyszerű lenni, még nagyobb, ha tud is egyszerű lenni. Igazán eltalált hangzások, igazán ízléses kísérőelektronika, néhol igazán okos effektek, sok-sok levegős rész, arányos dinamikai hangsúlyok játszanak. És finom, érzékenyen használt egyensúly, ami hol csak egy leheletnyivel, hol többel a zeneiség fölé emeli a szövegvilágot. A dalok többsége lehúz..., ahol válaszút van, lefelé mutatnak. A szerkezetükben is több van mintsem a verze/refrén/szólórészek kombinációi. Kicsit a Kaukázus honlapjára emlékeztetnek (www.kaukazus.hu): tartalmat hordoznak és a tartalomhoz vezető út megtalálásának a lehetőségét, de az aktus a hallgatóé.
A lemez 11 száma a maga módján mindezek mellett változatos, még egy reggae ütemű dal is ráfért (51 csillag) és vannak laza pillanatok is, poénok is. A többi 10-től rövidségével is elkülönülő Rézcső mindenesetre az én személyes csúcspontom a korongon. Annyira, hogy felesleges is kommentálni, mint ahogy egy filmnézés közben becsusszant könnyezés élményét sem szabad megkísérelni visszaadni a sztori felvázolásával.

Szóval jó lemez lett ez. Megállja a helyét önmagában is, nem kell hozzá mélyen ismerni a zenekar sajátos elveit, például hogy előző albumukat 0,- Ft-ért lehetett rendelni online terjesztőknél, vagy hogy az Amerika nem hazudik-ot is ajándékba adják a belépőjegy mellé a MU Színházban tartandó koncerten. A Kaukázus azon bandák egyike, akik olyan hiányt pótolnak a magyar könnyűzenében, amit nem lehet igazán nevén nevezni. Nem egy másutt már honos műfaj importjáról van szó, hanem arról hogy ez a zenekar megteremtette magát azzal hogy sajátságosan hiteles. Olyan értékes és figyelemreméltó módon az, mint ahogy a sokszor emlegetett '80-as évek legendái voltak, vagy amennyire a többi rejtőzködő amatőr zenekar, akik nem vállalták magukra azt a szép feladatot hogy egy-egy népszerű hangzás, egy-egy népszerű műfaj kölcsönvett stílusjegyeinek hátán lovagoljanak fel a sugárzási listák élére. A Nyáréj Fesztiválon már játszottak nálunk, 2007 tavaszára ismét tervezett vendégeink.